Az Árpád-kortól kezdve bizonyíthatóan jelen voltak az örmények, több forrás is megemlíti őket, pl. az esztergomi örmény negyedet a XIII. században. Jelenlétükre utal a kizárólag a Kárpát-medencében fellelhető 6 karéjos templomépítészet megjelenése (Karcsa, Gerény, Kiszombor, Tarnaszentmária, stb…, számuk megközelítőleg 150 a Kárpát-medencében), amely csak örmény területen található. Ezek az első örmény közösségek beleolvadtak a magyarságba.

A második hullám a 350 éve I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem engedélyével betelepült örménység. Már az 1630-as évektől nagyobb csoportok jelennek meg Erdélyben, majd 1672-ben a hagyomány szerint 3000 örmény családnak ad letelepedési engedélyt és kiváltságokat a fejedelem. Ezen betelepülők leszármazottai nevezik magukat magyarörményeknek (magyar anyanyelvű örmények) már a XIX. századtól). A 3000 családot a mai kutatók eltúlzottnak tartják.

Az első települések Erdélyben: Beszterce, Görgényszentimre, Petele, Csíkszépvíz, Gyergyószentmiklós, Szamosújvár, Erzsébetváros, de szinte nincs olyan település Erdélyben, ahol nem telepedett volna le örmény család. Ezen családok magukat az „ezeregytornyú Ani” székesfővárosból származtatják, ahonnan 1239-ben voltak kénytelenek elmenekülni a mongol, tatár betörések miatt. Menekülési útvonaluk: Kaukázus – Krím félsziget – Moldva – Erdély.

Erdélyből nagy létszámban a trianoni békediktátum (1920) következtében menekültek a magyarokkal együtt az erdélyi örmények is a mai Magyarország területére, ez megismétlődött a II. Világháború következtében is. Létszámuk Erdélyben ma kb. 10-12 ezer főre tehető, míg Magyarországon kb. 15-20 ezerre. Anyanyelvük a betelepüléskor a nyugati örmény nyelvjárás kipcsák-örmény változata volt, amely Erdélyben erdélyi örmény nyelvjárásra változott. Ez a nyelvjárás azonban a XIX. század végére már kihalt. A magyarul beszélő örmény gyökerűek anyanyelve magyar, kulturális identitásuk kettős: magyar és örmény (magyarörmény). Vallásukat tekintve többségében örmény szertartású római katolikusok, illetve római katolikusok, reformátusok. Ápolják kultúrájukat, hagyományaikat, örmény katolikus hitéletüket (Budapesti Örmény Katolikus Lelkészség, templom és múzeum: Budapest, XI. ker. Orlay u. 6.). A nagy családok összetartásán túl közösségeket, egyesületeket hoztak létre: 1920-ban Magyarországi Örmények Egyesülete, míg 1997-ben Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület néven. Ők a történelmi örménység ma Magyarországon.

A harmadik bevándorlási hullám az 1915-ben megkezdődő, de már a XIX. századi előzményekkel bíró törökországi örmény pogromokat követően, 1920 után érkezett Magyarországra, Erdélybe, illetve Románia más részeibe, valamint számos európai országba (legtöbb Franciaországba), főképp Amerikába. A Magyarországon letelepedettek számaránya elenyésző, többen a II. Világháború után elhagyták az országot.

A negyedik bevándorlási hullám a karabahi háború idejére tehető (1988-1994), illetve a XX. század második felétől a vegyes házasságok és gazdasági megfontolások következtében a hazánkba betelepülők alkotják. Az utolsó két bevándorlási hullámmal érkezettek általában őrzik az örmény anyanyelvüket, az ifjabb generáció azonban már jobban beszéli a magyar nyelvet. Őket keleti örményeknek nevezzük, ezzel jelezve örmény nyelvűségüket. Magyarországon ma kb. 300-an beszélik anyanyelvi szinten az örmény nyelvet (keleti örmény nyelvjárás).

A hazai örménység magyar-, illetve örmény nevek  arányát legjobban a Nagy-Budapest újság 1940. március 22-én megjelent száma örmény névsora mutatja be.