Czárán Gyula (1847. augusztus 23. – 1906. január 6.)

Örmény gyökerek megnevezése: Czárán = moldovai (innen származó) (Szongott Kristóf : A magyarhoni örmény családok genealógiája 1898, 45. old.; Magyarörmény életrajzi lexikon I. kötet 59. old. – Szerkesztő: Fancsali János, Magyar-Örmény Könyvtár 18.)

---

Czárán Gyula, vagy Seprősi Czárán Gyula (Seprős, 1847. augusztus 23. – Menyháza, 1906. január 6.) az egyik első magyar turisztikai szakember, útépítő, barlangkutató és szakíró volt, akit „a magyar turizmus atyja” néven is emlegetnek. Az Erdélyi Kárpát-egyesület tiszteletbeli tagja, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat és a Magyarhoni Földrajzi Társulat rendes tagja. Főképp a Bihar-hegységben végzett úttörő feltáró és turistaút építő munkát, részben a mócok segítségével, akiknek bizalmát sikerült megnyernie.

Wikipedia

A Bihari Napló 1997. augusztus 23-i számában Papp Lajos által írt cikk bemutatja az embert

Czárán Gyula, az ember

„Csalódott-e Czárán, vagy nem az emberekben, nem tudom, de azt tudom, hogy a legelnézőbb, legjobb, legszeretetreméltóbb emberek közé tartozott, akiket valaha ismertem. A szegény havasi pásztornép épp úgy lelkesedett érte, mint a műveltek, akiket gyakran bámulatos tudásával, irodalmi, művészeti jártasságával ejtett bámulatba, s kedélyességével, humorával, ötleteivel lebilincselt. A klasszikus és modern nyelveket egyaránt ismerte: magyarul, németül, románul, franciául, angolul, olaszu l beszélt. Nagyon szerette a zenét s négy hangszeren játszott, de tudását, képességeit nemhogy fitogtatta volna, inkább leplezte.”

így ír róla a Biharország l. évfolyama 1. számának (1929. november) 5. oldalán dr. Némethy Gyula nagyváradi apátkanonok, akinek atyai barátja volt, és aki számos túrán vett részt vele.
Dr. Szádeczky Gyula kolozsvári egyetemi tanár, Czárán Gyula barátja, munkatársa volt az első, aki a nagy turistaapostol életrajzát megírta, Czárán halála után pedig közölte ezeket az értékes adatokat az Erdély című EKE-fo-lyóiratban. Az első részletes Czárán-életrajzot 1937-ben jelentette meg Záray Jenő, a kiváló aradi turista, nagy Czárán-kutató. A természetjárás apostola című, 134 oldalas könyvéből tudjuk meg, hogy a család elsőszülött fiát Kisjenőben keresztelték meg, a római katolikus templomban.

„Mint elsőszülöttre odaadó szeretettel és gondoskodással vigyáztak, valósággal dédelgették a barnabőrű, feketeszemű és hajú gyermeket. Elemi iskoláinak elvégzése után (Seprős) tanulmányait az aradi minorita gimnáziumban folytatta […] tanárai hamar megkedvelték az élénkeszű, vasszorgalmú és példás viseletű tanulót – írja Záray Jenő. – 1866-ban az iskolai év lezárultával Czárán Gergely megjelent a gimnáziumban és bejelentette, hogy Gyulát »németszóra« Pozsonyba küldik. így került Czárán Gyula a hét (gimnáziumi) osztály elvégzése után az elsőrangú, nevelési rendszeréről híres pozsonyi gimnázium nyolcadik osztályába. Czárán az új környezetet nehezen szokta meg. Tanulnivágyása leküzdött minden akadályt, az év végére az első tanulók közé került. Az osztályvizsga sikere után, 1867 júliusában Gyula az érettségit kitüntetéssel tette le. Szinte repült haza, hol az atyafiság nagy szeretettel fogadta. […]

Czárán Gyulát augusztus közepe táján előfogta édesapja. Megkérdezte, hogy hol folytatná tanulmányait?
– Mérnök szeretnék lenni – jelentette ki a fiú, hiszen minden vágya abban összpontosult.
Abban a korban az orvosi, tanári, mérnöki pályát sokan, így Czárán Gergely is, nem tartotta elég tekintélyesnek. A módos emberek fiaikat jogi pályára adták. Csak azt találták egyedül üdvözítőnek.
– Nos, fiam – szólt az apa -, nincs szükséged mérnökségre. Téged jogásznak szántalak, ott még viheted valamire. – Gyula nem tett ellenvetést.
Félt attól, hogy ha nem engedelmeskedik az apja akaratának, otthon tartják gazdálkodni.
Az első csalódáson átesve, szeptemberben Budapestre került, ahol 1869-ben első alapvizsgáját kitüntetéssel tette le. Üres óráiban szorgalmasan tanult nyelveket. Otthonról már bírta a románt, németet, játszva sajátította el a francia, majd az olasz nyelvet […] ebben a korban szerette meg a zenét, amelyhez határozott tehetsége volt. A következő évben tanulmányait Bécsben folytatta. Első szigorlatát kitüntetéssel tette le […] Czárán Gyula kitartón készült második szigorlatára, amikor váratlan betegség érte utol. Hólyagos himlőt kapott, mely betegségből kevés ember gyógyult ki. Megadással tűrte a bajt, melyhez a hosszú fekvéstől tüdőgyulladás is járult. Szívós természete győzedelmeskedett, de a himlő arcán nyomot hagyott.”
Apja betegsége hazaszólította, 1871-ben meg kellett szakítania tanulmányait. A gazdálkodástól idegenkedett, csak kényszerűségből nézett teendői után.
„Eleinte az olvasásban, zenében, kirándulásokban keresett szórakozást, téli időben gyakran bejárt Aradra […] Volt egy feltűnő szépségű nőrokona, K. Piroska, a szülők már arra is gondoltak, hogy megházasítják. Gyula a leányt figyelmességének és udvariasságának nem egy jelével halmozta el, de házasságra nem gondolt.” (Záray)

Külföldi utazásai

A következő években több ízben külföldön tartózkodott, bejárta Olaszországot, Svájcot, Ausztriát, megfordult a francia Alpokban, Konstantinápolyban, Skutáriban, Helgolandon, járt a Magas-Tátrában, beutazta Erdélyt és az Al-Dunát. 1899-ben hazatért külföldről, és a szent ünnepeket otthon töltötte.
„Újabb utazásokon törte a fejét, amikor édesapja állapota válságosra fordult, és 1890. január 11-én meghalt. A hátrahagyott végrendeletben megállapítást nyert, hogy vagyonának felét – melyhez 2000 hold szántóföld is tartozott – Gyula fiára, másik felét pedig három leányára hagyta.” (Záray)
Czárán Gyula a birtok vezetését megbízható gazdatisztjére, Muzsai Sándorra bízta, majd tíz évre bérbe vette és gazdagon berendezte Menyházán az akkor épülő Paradeiser-villát. Ekkoriban feltárómunkát végzett Menyháza környékén, a Béli-hegységben, feltárta a fürdő környékét. Utasításai szerint, saját költségén készültek a sétautak, kilátók, út a déznai várromokhoz. Ekkor vették fel a Királyi Természettudományi Társulat rendes tagjává.

Nemsokára Biharfiiredre került, ide helyezte át nyári kutatásainak székhelyét. Megismerkedett és megbarátkozott dr. Pethő Gyula budapesti geológussal, aki itt kutatásokat végzett. Együtt járták a hegyeket. Czárán sok mindent tanult Pethőtől, és rájött, hogy tudáshiányát pótolni kell.

„Alig tért vissza augusztus végén otthonába, csomagolt, és 1892-ben mint rendkívüli hallgató beiratkozott, 45 éves korában, a Selmecbányái Erdészeti és Bányászati Főiskolára. Nem szégyellt a fiatalokkal versenyt tanulni, akik mélységes tisztelettel és kartársi szeretettel vették őt körül. De tanárai részéről is nagy megbecsülésben részesült. Három évet tanult itt, tanulmányai elvégeztével 1895 júniusában társas vacsora keretében búcsúztatták […] Innen Budapestre utazott, hol szakkönyveket, turistafelszereléseket szerzett be. Ekkor már megérett benne az az eszme, hogy hátralévő életét a természetkutatásnak szenteli, egyéni kedvtelésből.” (Záray)

Ennek az írásnak a terjedelme nem engedi meg, hogy ismertessük, merre járt, mit alkotott, de szorgalma és hatékonysága kiváló volt. Inkább idézzünk:

„Czárán Gyula több ízben fordult meg a Mócvidéken, melyet ő találóan »Mocopotámiának« nevezett el. Ennek lakosai kevéssel beérő, szerény, szorgalmas, jóindulatú,  kitartó, szegény, tisztelettudó, de babonás román emberek […] Az öregek és a lányok pásztorkodással foglalkoztak. Eleinte Czáránnak sok baja volt velük. Sehogysem tudták megérteni, hogy mit keres folyton a hegyek között? […] Czáránnak nem volt valami bizalomgerjesztő külseje: piros posztóingje, sárga bőrmellénye, erőstalpú szöges cipője, […] torzonborz szakálla és bajusza […] ijesztővé tették külsejét. Nem is csoda, ha »priculici«-nak (hegyi rossz szellemnek) gondolták. Ha a hegyháton málnát szedő vagy állataikat legeltető leányok vagy gyerekek elé toppant, azok sikongva menekültek előle.” (Záray)

Czárán heteken át tartózkodott Biharfüreden, idejét feltárásokkal töltötte. Bejárta a Belényes-Biharfüred út mentén lévő községeket, a lakosokat rábeszélte arra, hogy vegyenek hegymászó lovakat, és azokat a kirándulásokon a vendégek rendelkezésére bocsássák, mivel ezzel szép keresethez juthatnak. Pénzt is adott kölcsön, azzal a kikötéssel, hogy a fürdőszezon alatt álljanak a kirándulók rendelkezésére és az idény végén a lovak használatáért kapott összegekből törlesszék adósságaikat. Emberismeretét bizonyítja, hogy a falusiak sohasem maradtak adósai.
Mátyás Vilmos (1911-1986) aradi erdőmérnök, a czáráni hagyományok ápolója számos írást közölt Czáránról. A nagyváradi Turista Élet 1935. szeptemberi számában megjelent A bihari turistaság múltja című írása érdekes hangulatleírást közöl a Czárán által az Ördögmalomhoz szervezett kirándulásról:

„1901. augusztus 19-én Czárán mintegy harminctagú társaságnak mutatta be az Ördögmalmot. Szép idő, szép asszonyok, szép lányok, fogékony közönség, lelkes hangulat, visszafojthatatlan tetszésnyilvánítások, minden megvolt hozzá \…\ 1902. július 26-án dr. Atáthy, dr. Nisztor, dr. Pataki és tr. Czárán Gyula (tr., azaz turista, így írja magát alá tréfásan, a sok doklor mellett), megjárják egy nap alatt Oncsászát, Biharfüredről kiindulva…”

Körutak alkotója

Tanács József kolozsvári turista az Erdély című folyóiratban így emlékezik a Turista naplómba! című írásában: „Czárán 1904-ben alkotta meg Rézbánya környékén az úgynevezett hármas körutat. Az EKE-t hivatalos átvételre 1904. július 15―17-rc hívta meg. Erre kilenc résztvevő jelentkezett. Háromnegyed egykor érkeztünk Biharlonka állomásra, hol végtelen kedves meglepetésünkre Czárán Gyula fogadott és átvette Mclitskótól a kapitányságot, lefokozva őt egyszerű turista közlegénynek. Négy szekéren utaztunk Rézbányára, fél kettőkor érkeztünk Jordán Dénes főbányaőr vendégszerető házához, hol örömteli szívvel fogadott dr. Szádeezky Gyula egyetemi tanár, ki a vakációban kőbogarászolt ezen a vidéken. Czárán Gyula kapitányunk itt mái” a turista módon való élettől eltért, mert az ötfogásos, pulykapecsényés és rétesekkel kiegészített, nyalka borosüvegek tartalmával fűszerezett ebéd remek hangulatot teremtett. Ámde a kapitány kocsikra parancsolta hamarosan a társaságot, és elindultunk a Bihar-kapu és a Fekete-Körös eredete barlangjai megtekintésére. Másnap korán kelve a Nagy-Bihar megmászására indultunk, majd nagy fáradságokkal megküzdve a Bellavista vízesésnél pihentünk meg. (…] Egyszerre csak felénk fut egy román ember, kezében egy hasas üveggel, s kiabál, amint a torkán kifér:

– Czárán uram, ezt találtam a vízesés alján!
Czárán komoly arccal vizsgálta az üveget, leveszi róla a fényes kupakot, s egy sodronnyal leszorított dugót talál alatta. Kérdezi a román embertől, hogy nem a sziklák robbantásához használt robbanószer maradt-e benne’.’ Egy bátor ember lecsavarja a sodronyt, egy rettenetes durranás… Kiváló minőségű pezsgővel koccinthattak a résztvevők.”
Dr. Szádeczky Gyula 1905 nyarán egy társasággal felkeresi a Galbina-kőközben a Czárán Gyula vezette munkálatok színhelyét. íme, hogyan ír erről: „…betértünk a keskeny hasadékszerű völgy részletbe, mintegy varázsütésre megváltozott a kép. Fejedelmi remek parkba jutottunk, ahol a különböző szélességű és lejtésű ösvények, külön lovak és külön gyalogosok számára, szelik egymást, vezetnek egyrészt le a völgybe, a tomboló Galbina mellé, másrészt pedig fel a barlangi hotelbe (….] egy régi vízelőtörés szája ez. amely kb. 10 méter szélesség mellett, vagy 25 méter mélyen nyúlik be a Tábor-hegy mészkő sziklatömegébe. Előtermében a fal mellett tűzhelyek, nedves ruha szárítására szolgáló állványok foglaltak helyet. Beljebb kétoldalt tábori ágyak, fenyőlombbal, vízhatlan takarókkal borítva, középen asztal, körülöttük különböző vastag fatörzsekből fűrészelt ülőkék. Hátsó részén emelvények szolgáltak a podgyász elhelyezésére, leghátul az összeszűkült végében pedig a robbantáshoz szükséges dinamit-ládák voltak elrejtve. Czárán személyes szükségleteire két szolgát tartott, az egyik szakácsoskodott és őrizte a hotelt, a másik követte őt a munkálatokat irányító és ellenőrző utaiban. […] Reggel házigazdánk volt az első, aki felkelt. Négy órakor talpon volt az egész személyzet. Reggeli után mindenki munkához látott, amelyből mi rendesen csak késő este tértünk vissza, amikor készen várt bennünket a párolgó bab- vagy lencseleves. Felszereléseinkből előkerültek a legkülönbözőbb élelmiszerek, farkasétvágyunkat igen változatos és gazdag lakomával elégítettük ki, miután számot adtunk egymásnak a napi eredményekről. Czárán a maga személyét illetően a lehető legegyszerűbben élt. Finom turista élelmiszerei raktáron voltak, de ezek nagyrészét inkább csak vendégei részére tartotta.”

Czárán szerette a gyerekeket. Biharfüreden maga köré gyűjtötte őket, aztán mesélt nekik tündérekről, törpékről, hegyi manókról, rejtélyes barlangokról. Egyszer megkérdezték, miért nem házasodott meg. Egy pillanatra elkomorodott, aztán rövid, de találó választ adott: „Hát lehet annak megnősülni, aki egy évben nyolc hónapon át nincsen otthon?”

Hotel Galbena

Csíki János seprősi földbirtokos, Czárán sógora (Szidónia férje) mesélte: ,,Ha kellett, leült a zongorához. Kották nélkül operákat, operetteket játszott. A hallgató, búsongó nótákat rendkívüli érzéssel s nagy kifejező erővel csalogatta ki a hangszerből. A zongorán kívül mesterien kezelte a klarinétot, a cimbalmot, az alpesi citerát, az okarinát. Amellett kitűnő táncrendező, ha kellett, kitartó tánco s volt…” Hegyi útjain a lovak málhájában magával vitte néma zongoráját. Azon gyakorolt. hogy megőrizze ujjai rugalmasságát. Ez a zongora még megvan, Stefanov Titus aradi Czárán-kutató birtokában. Alkalmam volt tanulmányozni, ujjaimmal megérinteni azokat a billentyűket, melyeken valaha Czárán gyakorolt…

1905. augusztus 16-19. között Czárán ismét vendégeket fogadott a Hotel Galbinában: dr. Ruzitska Béla kolozsvári egyetemi tanár, a kiváló turista látogatta meg, feleségével és még két fiatalemberrel. „[…] habár Czárán mindenkihez nagyon kedves és közvetlen volt, mégis bágyadtság, levertség volt rajta észlelhető. Lassabban járt, hamarabb fáradt […] Senki sem sejtette akkor, hogy ez a kirándulás lesz az utolsó társas kirándulása” – írja Ruzitska.

„Czárán még elsiet Biharfüredre, majd a Sebes-patak völgyébe, aztán vissza a Galbinába, hogy megnézze, mennyire jutottak az erdőirtással. Minden alkotását elpusztították. Lesújtva, összetörve, megöregedve érkezett meg Czárán 1905. december 5-én Belényesbe. Barátai alig ismerték meg. Lázasan, 62 kilométert lovagolva ért haza. Hozzátartozói itt voltak, a gondos ápolás következtében állapota valamelyest javult, írásait rendezgette és tett-vett. Hatalmas karácsonyfát állíttatott az iskola udvarán, meghívta a falu szegényeit, a gyerekeket, és mint minden évben, akkor is megajándékozta őket. December 29-én még levelet írt dr. Szádeczky Gyulának, január elsején szívesen fogadta a boldog újévet kívánókat. Január 5-én a délelőtti órákban felkereste meghitt és bizalmas barátját, Ballauer Kristóf róm. kat. plébánost, viszonozva neki az újévi látogatást. Zsebébe nyúlt, elővette pótvégrendeletét, és azt a papnál letétbe helyezte. Délben elég jó étvággyal megebédelt, délután nagyot pihent, de amikor felkelt, járási nehézségei támadtak, lábai erősen megdagadtak. Este még valahogy asztalhoz vonszolta magát, kedvetlenül vacsorázott meg, egyszerre hörgésszerű hangot hallatott, szeme elhomályosult, feje lekókadt, és mire a szomszédból megérkezett Ballauer plébános, a természetjárás apostola már kilehelte nemes lelkét!” (Záray)

A temetési szertartást január nyolcadikán tartották a menyházai temető­ben. Egyszerű tölgyfa koporsóban helyezték nyugalomra, az egész rokonság, hatósági személyek és a közeli községek ünneplőbe öltözött lakosai előtt. Az EKE nevében dr. Szádeczky Gyula búcsúztatta:
„Nyugodjál, drága barátom! Nemes életed nem pergett le hiába! Hegy, völgy, erdő, mező és patak századokig büszkén fogja hordani nevedet, a nép, mely e gyönyörű hegységet lakja, s kit te annyira szerettél, még unokáinak unokáiban is megtartja jóságod emlékét, a kialudt fáklyáét, az elejtett hegymászó botot pedig ezer és ezer kar ragadja meg ismét. Lobogtatni fogja a fáklyát, használni fogja a botot nyomdokaidon útmutatásod szerint mindaddig, míg a természet csodás szépségei lelkesítenek…”

Papp Lajos
(Megjelent a Bihari Napló 1997. augusztus 23-i számában)