Szemelvények a magyarörmény múltból, családi archívumok alapján – 1998

Kiállítást összeállította: Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület
Helyszín: Budapest, Magyarok Háza
Évszám: 1998
Tisztelt Látogató!
1996 novemberében ugyanitt bemutattuk a Velünk élő kultúrák: Örmények című kiállításunkat a hazai örménység ősi kultúrájának, tradícióinak, vallásának megismertetése céljából. Most a második részét látják kiállításunknak, a magyarörménységre koncentráltan, hiszen a hazai örménység kb. 95 %-át ők alkotják. Kiállításunk anyaga állandóan bővül, ezért csupán „szemelvényeket” mutatunk be a XVII. század második felében Erdélybe betelepült s hazát talált örménység, a magyarörmények múltjából, jelenéből.
A tablókon feldolgozott családi iratok: anyakönyvek, gyászjelentések, családfák, fényképek, okmányok, levelek, újságkivágások stb. mind bizonyítják, hogy örmény ősein hogyan illeszkedtek be választott hazájuk életébe, váltak magyarrá és vettek részt magyar hazájuk közéletében, gazdasági, művészeti, stb. vérkeringésében, hazájuk védelmében.
A tablók igazolják azt is, hogy egy nagy családot alkot a hazai magyarörménység, akiknek ősei a XIX. századig zárt kolóniákban éltek Erdélyben, de Trianon és a világháborúk következtében elhagyták szülőföldjüket és részben jelenlegi hazánk területén telepedtek le. Származástudatuk, gyökereikhez, kultúrájukhoz, örmény katolikus vallásukhoz való ragaszkodásuk ismét közösséggé formálta a magyarörményeket az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület segítségével.
Reméljük, kiállításunkkal felkeltettük érdeklődését a hazai magyarörmények iránt. Egyúttal rá szeretnénk világítani arra is, hogy múltunk megismerése, értékeinek megőrzése nélkül nem lehet jövőt építeti.
„ Minden nemzet, mely elmúlt kora
emlékezetét semmivé teszi, vagy
semmivé tenni hagyja, saját
nemzeti életét gyilkolja meg.”
Kölcsey
A lenti galériában láthatóak a tablók, de ha szeretné részletesen megtekinteni, hogy mely képek és szövegek szerepelnek rajtuk, olvasható méretben a letölthető PDF-ben tudja megnézni.
KONTAKT
Erdélyi Örmény Kulturális Egyesület
Iroda: 1015 Budapest, Donáti u. 7/a
Postacím: 1251 Budapest, Pf. 70.
Telefon / Fax: 36/1/201-1011
magyar.ormeny@t-online.hu
Amennyiben kérdése lenne az itt olvasott tartalmakkal kapcsolatban, vagy információi vannak örmény vonatkozású történelmi vagy kulturális tényekről, kérjük írjon nekünk e-mailben a magyar.ormeny@t-online.hu címre. Köszönjük!