Bernád Rita – Kovács Bálint: A Szamosújvári Örmény Katolikus Gyűjtőlevéltár Repertórium

Szerző / szerkesztő: Bernád Rita és dr. Kovács Bálint
Megjelenés: Budapest - Gyulafehérvár - Leipzig, Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, az ELTE Egyetemi Levéltár és a Leipziger Universitätsverlag, 2011, (320. p.)
Kiegészítő információk: ERDÉLYI RÓMAI KATOLIKUS LEVÉLTÁRAK sorozat 4. kötete
ISBN / ISSN: ISBN 978–3–86583–588–8 (D), ISBN 978–963–284–222–6 (H)
Letölthető anyagok: MOT_B019_DSZ_A_Szamosujvari_Ormeny_Katolikus_Gyujtoleveltar

Részlet a könyvből:

Szamosújváron a Világosító Szent Gergelyről elnevezett fiú- és a Kovrig Tivadar nevét viselő leányárvaház elsődlegesen szociális céllal jöttek létre. A fiúárvaház megalapítása Lukácsi Kristófnak köszönhető, illetve az alapítók között megtaláljuk Szamosújvár és Erzsébetváros közönségét, Ákoncz Jánost és nejét Kolozsvárról, Moldován Simon szamosújvári polgárt, Csomák Emánuel nagyváradi és Kapatán Márton károlyfehérvári kanonokot is. Nekik köszönhetően 1860 és 1863 között már 4 árváról tudtak gondoskodni, aztán 1877-ig már 8-10 árva került az intézetbe. A felvett fiúk először örmény családoknál voltak elszállásolva, és csak 1876-ban az alapító bekövetkezett halála után kezdődött el az intézet egy épületbe való áthelyezése. 1877 és 1893 között több mint 50 fiú volt a lakója.

A másik szamosújvári árvaházat lányoknak alapította Kovrig Tivadar 1893-ban, célja pedig az volt, hogy az erdélyi félárva vagy árva örmény lányoknak biztosítsa a nevelését. Az intézet épületének felépítését 1901-ben fejezték be, 1903-ban költöztek be az első növendékek.

A fiú árvaintézet igazgatója az alapszabályzat szerint mindig a szamosújvári örmény katolikus plébános volt. Kegyúri jogot biztosított neki Lukácsy Kristóf 4 árva felvételére. A szabályzat meghatározta a gyermekek felvételének feltételeit, a pályázás módját. Előnyt élveztek a teljesen árvák, de felvettek szegényebb vagyoni helyzettel rendelkező félárvákat is. Ha így sem teltek be a helyek, akkor jöhettek szóba olyan szegény sorsú örmény katolikus gyerekek, akiket szüleik képtelenek voltak eltartani. Legvégső esetben, megszabott díj ellenében, bentlakókat is felvettek, akik az árvaház szabályzata szerint éltek ott. Lukács Klára kutatásai alapján 1918 után az árvaházak rendeltetése is megváltozott, a körülmények miatt nevelőintézetté vált minden szórványban élő örmény gyermek számára, akit szülei taníttatni akartak.

A fiúárvaházban 1909-től az 1930-as évekig folyamatosan örmény anyanyelvű mechitarista szerzetes volt az intézeti felügyelő. Közülük ismert a Hulunian Harutiun, Phiajan Jurarion, Djendojan Arsen, Kylunian Marutinn, Szerogh Eliajan, Elias Seraphin és Diarian Francisc neve. A leányárvaházban ferences apácák dolgoztak, akik a németországi Mallersdorfból érkeztek.