dr. Issekutz Sarolta: Az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület és örmény önkormányzatai 20 éve

Szerző / szerkesztő: Issekutz Sarolta
Megjelenés: Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület, 2018
Kiegészítő információk: Erdélyi Örmény Múzeum 25. (224 p.)
ISBN / ISSN: ISSN 1419 1350, ISBN 978-615-80583-2-2
Letölthető anyagok: MOT_B049_DSZ_20EvesAlbum

Tisztelt Olvasó!

Aki ezen albumot kézbe veszi, lényegében egy frissiben posztolt „szelfit” tart a tenyerében. A mai modern időkben mind gyakorta vagyunk úgy, hogyha valami szép és megkapó helyen járunk a világban, ahol jól érezzük magunkat, ha valami érdekeset, fontosat csinálunk, vagy valamilyen izgalmas történés részesei vagyunk, akkor elkészítjük pillanatunk önportréját. Csak előkapjuk az okostelefont és széles mosollyal az arcunkon, mögöttünk a bemutatásra váró világgal, kattintunk egyet, majd a kész képet szétküldjük barátainknak.

Azért osztjuk meg velük ezt a mosolyt, mert szeretnénk elbüszkélkedni vele, hogy valahova eljutottunk, hogy valamit megcsináltunk és most határtalan öröm tölt el bennünket. Ha korrektek vagyunk, akkor nemcsak az örömteli pillanatokat osztjuk meg ismerőseinkkel, hanem a kevésbé örömtelieket is. Ilyenkor a megmutatás, a másokkal való megosztás aktusa egyetlen apró üzenettel bővül, mégpedig annak tanulságával, hogy ezeken az akadályokon, nehézségeken is túljutottunk. ,,Túléltük” és most remény tölti el a szívünket.

Mi most eljutottunk valahová; eltelt húsz év az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület, vagy, ahogy legtöbben ismerik: EÖGYKE életében. Ezen poszt formájában szeretném most ezt az időszakot összefoglalni és bemutatni. Szeretettel ajánlom e bejegyzést mind megtekintésre, mind pedig majd „lájkolásra”.

A bemutatásnál sokat tanakodtam, milyen tematika szerint rendszerezzem a múlt fontos eseményeit és vajon mely témákat milyen részletességgel tartalmazzon majd az emlékalbum. Természetesen először arra gondoltam, hogy jellegét tekintve részletes, rendszerezett és beszámolószerű legyen, amely korrekten dokumentálva, pontosan visszatükrözi az elmúlt 20 évet. Aztán időközben ráeszméltem, hogy mindez már réges-rég bárki rendelkezésére áll, hiszen e célra szolgálnak a Erdélyi Örmény Gyökerek Füzetek. A „Füzetek” aktuálisan mindig tartalmazta az EÖGYKE és a hozzá tartozó önkormányzatok tevékenységeit, ám a szakmai cikkek, tanulmányok, beszámolók, elszámolások, stb. mellett azonban jóval több mindent rejtenek e lapok. Például olvashatunk akár arról is, hogy a barangolások során merre jártunk, mit láttunk, kivel találkoztunk… De a Füzetek azon fontos eseményekről sem feledkeznek meg, hogy pontosan mikor és hol koszorúztunk, kiket temettünk, kiket kereszteltünk, hogyan emlékeztünk meg Világosító Szent Gergely ünnepén, vagy a Genocídium emléknapján. A Füzetek közel 10000 oldalnyi anyaga statisztikai összefoglalásának sem látom sok értelmét, holott sokan kedvelik a hangzatos számértékeket, példának okáért utazásaink során hányszor is kerültük meg a Földet.

Azt szeretném, ha a kedves Olvasó is úgy értené és érezné ezt az elmúlt 20 évet, mint ahogy mi magunk is megéltük azt. Ezen album ugyanis a „magyarörmény érzésről” szól. Azt szeretném, hogy bárki, aki betekint ebbe az albumba, érezze: szükséges és jó érzés valahova, valamilyen közösséghez tartozni, de még ennél jobb magyarnak, ezen is túl „magyarörménynek” lenni.

A magyarörménység érzése nagyon összetett dolog. Van egy tagunk, aki azt mondta, bár 8/10 részben más nemzetiséghez tartozik és csak 2/10 részben örmény gyökerű, mégis az örmény közösséghez tartozónak vallja magát. Vajon miért van ez? Nos, talán azért, mert a magyarörmények mindig büszkék voltak arra, hogy az 1948-49-es forradalom és szabadságharc során az ő nemzetiségük volt egyetlen, mely nem szült árulót a hazának. (Itt gróf Teleki Sándor nevét érdemes megjegyezni). Az örmények joggal lehettek büszkék arra is, hogy nem csak az eszük, de a szívük, a tisztességük is mindig a helyén volt és tetteiket sosem befolyásolta a haszon. A tisztességes kamat mértékét a templom oltárán is mindig feltüntették (lásd: a csíkszépvizi örmény katolikus templom oltára). Büszkék voltak hitükre és vallásukra, közösségi életükre, családjaikra, otthonukra, munkájukra. Olyan városokat építettek, melyeknek szerves részét képezték a szegényházak, az árvaházak, a kórházak, és persze az iskolák. Bárhova vetette is őket a sors, először mindig templomot építettek. Ha elsőre csak kicsire tellett, akkor először csak kicsi épült, de mindig ez volt az első lépés a gyökeret eresztésnél – egy jobb világ felé. Összeállították a Bibliát, amelyet a menekülés előtt lapokra szedtek és szétosztottak egymás között. Megérkezés után aztán persze összerakták; ez volt a „népszámlálás”. Büszkék hírességeikre, művészeikre, tudósaikra, mert igen sokat adtak a magyar befogadó nemzetnek, amelyhez sosem váltak hűtlenné.

Jelen album anyagát tehát az elmúlt 20 év történéseiből állítottam össze a Magyarországon élő, közel 800 éves magyarrá vált örmény közösségről – kiegészítve tárgyszerű történelmének rövid bemutatásával, illetve sok-sok képpel gazdagítva. Az újraalkotás során felbontottam a korábban összeállt, összecsomózott szövetdarabokat, hogy újraszőhessem történetünket a célból, hogy a kedves Olvasónk is sajátjának érezhesse a „magyarörménység” érzését. Az album anyagát úgy állítottuk össze, hogy a 20 év történéseit darabokra téptük, feldobtuk a levegőbe és a pilinkéző történetdarabokból néhányat elkaptunk, beraktuk egy kosárba és elvittük a nyomdába. Utólag vettük észre, hogy a kosárba csak mosolygós képek hullottak és örömmel állapítottuk meg, hogy az „1001 tornyú” Aniból elszármazott magyarörményből összeállt az „1001 mosolygós örmény arc”, melyet emlékalbumunk alcímének adtunk.

Elnézést kérünk azoktól, akik nem kerültek az albumba, pedig ők is jelen voltak kiállításainkon, hangversenyeinken, szereplőként, nézőként vagy hallgatóként. Biztosak vagyunk abban, hogy ők is jól érezték magukat rendezvényeinken, róluk is készülhetett volna mosolygós kép, vagy ha készült is csak helyhiány miatt nem kerültek a kosárba. Reméljük albumunk nézegetése közben legalább további 1001 arc válik mosolygóssá.

Kellemes nézegetést, olvasást kívánok, kedves Olvasó és szívből remélem, hogy Önt is megérinti majd, milyen jó is magyarörménynek lenni!

dr. Issekutz Sarolta