Merza Gyula: Az örmény betelepülés története Magyarországon (tanulmány)

Szerző / szerkesztő: Merza Gyula
Megjelenés: Megjelent az „ARMENIA Magyar-örmény havi szemle (Szerk: Govrik Gergely, Szongott Kristóf, Szamosujvár 1887-1913) folyóirat 1913 évi számában.
Kiegészítő információk: Utánközlés az Erdélyi Örmény Gyökerek Füzetek 1999/24., 1999/25., 1999/26 számában
ISBN / ISSN:

Az apáról fiúra szállott hagyomány szerint egyik átalvetőben a sárágános és imakönyvekkel, másikban a megmenthető családi drágaságokkal előbb Észak-Kaukázusban és Krimiában, majd Lengyelországban állítólag negyvenezer örmény család telepedett le, melyeknek egy raja Bukovina és Moldova felé is vonulván, a XVII. évszázad közepén Oláhországban kiütött vallási üldöztetések miatt ismét hazát cserélni volt kénytelen. Tehát részint a háborús viszonyoktól zaklatva, részint pedig ősi hitük védelmében vándorútra kelve, mindenütt virágzó telepeket hagytak hátra; csak Moldovában 7 várost alapítottak, s oly tekintélyre tettek szert, hogy annak az országnak maguk közül fejedelmet is adtak. Azonban a kitört üldöztetések elől 1654-ben Ázbej testvérek és Kándra Márton vezetésével a határszéli székely havasok rengetegeiben kerestek menedéket és tömegesebben Gyergyószentmiklóson telepedtek le, hol a Hércz vezetéknevű Ázbej és Vártig első telepesek neveit őrizte meg a néphagyomány.

Ámde a menekültek nagy része birtokainak visszaszerzése reményében lassanként visszatért Moldovába és csupán néhány család maradt a bevándorlókból Erdélyben, nevezetesen Ebesfalván (a mai Erzsébetvároson), hol akkor szintén csak fatemplomban volt nekik szabad ősi hitük szerint imádni az Istent; a kőből épült úgynevezett ó-templomot ugyanott, mely ma már nem létezik, 1725-ben szentelték fel. A gyergyószentmiklósi bérbevett kőkápolna 1717-ben jutott végleg az ottani örmények használatába.