Czetz János (1822. június 8. – 1904. szeptember 6.)

Örmény gyökerek megnevezése: Czetz örmény szó: moly, szú. Életrajzi forrásai: (Szongott Kristóf : A magyarhoni örmény családok genealógiája 1898, 45. old.; Magyarörmény életrajzi lexikon I. kötet 63. old. – Szerkesztő: Fancsali János, Magyar-Örmény Könyvtár 18.)

1822. június 22-én született a háromszéki Gidófalván, örmény-magyar-székely felmenőkkel. Családja a Czetz családnevet a szamosújvári anyakönyv szerint 1715-ben vette fel. Örmény felmenői 1672-ben Erdélybe történő beköltözésükkor még a Vártán nevet viselték, és jellemzően kereskedelemmel foglalkoztak^. A család Erzsébetvárosból költözött át Székelyföldre. Édesapja – szakítva a családi hagyományokkal – katonatiszt lett, és tíz huszárból álló határvédő egységet vezetett. Az ő korai halála után, hétévesen bekerült a kézdivásárhelyi katonai nevelőintézetbe, ahol latin és német nyelvet, földrajzot és földmérést tanult. Ezt követően a bécsújhelyi Theresianum Katonai Akadémiát végezte el, kiváló eredménnyel, évfolyamelsőként.

Első tiszti beosztásában 1842-ben a 62. gyalogezredben szolgált hadnagyi rendfokozatban. Híressé vált amiatt, hogy méltánytalannak érezte, hogy a magyar anyanyelvű katonákat is német nyelven vezényelték, és könyvet írt „Magyar Hadnyelvtan a császári és királyi osztriai hadsereg tisztjei számára” címmel. Könyvéből vett szavaival élve: „A hadsereget semmi sem bátorítja oly hatólag mint a Vezér személyes megjelente, ha azt anyai nyelvén meg tudja szólítani.”

1848 októberére az erdélyi magyar csapatok helyzete válságossá vált. A honvéderők – az 1849 elejéig hősiesen ellenálló Háromszék kivételével – feladták Erdélyt, és a Csucsai-szorosig vonultak vissza. 1848. október 30-án az erdélyi csapatok ideiglenes parancsnokának az őrnaggyá előléptetett Czetz Jánost nevezték ki. Feladata a mintegy tízezer főt számláló sereg újjászervezése és kiegészítése volt.

A fegyverletétel után 1850 tavaszáig Magyarországon bujkált, majd kalandos úton Németországba menekült. Még ebben az évben Bem’s Feldzug in Siebenbürgen in den Jahren 1848 und 1849. címmel Hamburgban kiadott emlékirata katonai-szakmai jelentőségén túlmenően írói tehetségről is árulkodott. Az emigráció keretén belül sokáig kereste helyét, élt Párizsban, Törökországban, majd Svájcban, ahol Mont Cenis-i vasút építkezésén is dolgozott. Utazásai során Spanyolországban ismerkedett meg későbbi feleségével.

Tevékenyen részt vett a 48-as magyar emigráció politikai és katonai tevékenységében. Több olyan tervben is szervező volt, amely szülőföldje szabadságának elnyerése érdekében mozgolódott. A Krími háborút akarták kihasználni Magyarország felszabadítására. Klapka György oldalán sikeresen tárgyalt a törökökkel Isztambulban az esetleges magyar légió felállításáról Oroszország ellen. Az osztrák sereg hadba lépésének elmaradása miatt ez a terv meghiúsult. Az olaszországi magyar légió szervezésében is aktív szerepet vállal, de a villafrancai békekötés (1859. július 11.) utáni csalódottság miatt családjával együtt elhagyta Európát, és véglegesen Buenos Airesben telepedett le.

Juan Fernando Czetz néven tevékeny részt vállalt az argentin katonai-műszaki életben, de tábornoki rendfokozatát sohasem kapta vissza, ezredesként szolgálhatott magyarországi születése miatt (az argentin haderőben érvényes előírások szerint csak argentin születésűek lehetnek tábornokok). Számos, nevével fémjelzett feladat került be az ottani történelembe, hiszen feltérképezte az ország Paraguay-jal és Brazíliával határos vidékét, emellett számos vasútvonal építkezését is ő irányította. Ő alapította az argentin katonai földrajzi intézetet, amely az irányítása alatt egész Argentínát feltérképezte. A Buenos Aires-i Katonai Akadémiának 5 éven át volt (első) igazgatója. A Paraguay elleni háborúban (1864–1870) részt vett a hadműveletek irányításában. Czetz jó barátságban volt Asbóth Sándorral, Kossuth Lajos egykori segédtisztjével, aki 1866 és 1868 között (Buenos Airesben bekövetkezett haláláig) az Amerikai Egyesült Államok argentínai és uruguayi első nagykövete volt. Hosszú és tartalmas életút után 1895-ben vonult nyugállományba. Argentínában nagy tisztelet övezte, 1904-ben bekövetkezett halála után a Katonai Akadémia előtt embernagyságú ércszobrot állítottak emlékére.

Wikipedia