Az örmény kultúra 1001 szála és formája 2
Rollupos kiállítássorozat második része az örmény kultúra, történelem és közösség bemutatására
Issekutz Sarolta: II. Örmény Kultúra Hete 2008. 04. 17-25.
A kilenc napos rendezvénysorozat gazdag anyaga (húsz önálló kulturális program), kiemelten a konferencia előadásai, szerkesztett és részben bővített változatban kerülnek az olvasók elé.
Kovács Bálint: Örmények Erdélyben (A 17. századi betelepedéstől a 20. századig) (tanulmány)
Örmények a Kárpát-medencében már a középkor óta ismertek, e terület alkotmányjogi változásai, a helyi társadalom sokszínűsége az örmények történetét, nyelvét, kultúráját sok irányból befolyásolta. Tanulmányunk a levéltárban kutatónak kíván segíteni.
Garda Dezső: A gyergyószentmiklósi örményekről a letelepedéstől a 19. század közepéig (előadás)
A gyergyószentmiklósi örményeknek 1669-1672 közötti, majd a későbbi időszakban meghatározó szerepük volt a többi örmény település létrejöttének előkészítésében. Az örmény családok első nagyobb csoportja 1637-ben lelt végleges otthonra a településen.
Örménymagyarok, akik hatottak, alkottak, gyarapítottak, hogy a haza fényre derüljön, s kincses legyen, Konferencia, Kolozsvár-Szamosújvár, 2001. szeptember 14-16. (Szerkesztette: Issekutz Sarolta)
A IV. jubileumi konferencia, amely Kolozsvárott és Szamosújvárott zajlott dús programjaival sok-sok érdeklődőt vonzott Erdély különböző vidékeiről, Magyarország különböző tájairól a rendezvények helyszíneire.