Budapesti Örmény Múzeum Egypercesek – Könyvek
Válogatás a Budapesti Örmény Katolikus Lelkészségen található múzeum könyvanyagából.
Szabó Krisztián: Bevezetés az erdélyi örmény városok történetébe
A dolgozat témája, hogy az Erdélybe bevándorolt örmények mely településeken alapítottak közösségeket, mivel foglalkoztak és milyen szerepük volt a helyi gazdasági élet felvirágoztatásában.
Bernád Rita – Kovács Bálint: A Szamosújvári Örmény Katolikus Gyűjtőlevéltár Repertórium
Szamosújvári Örmény Katolikus Gyűjtőlevéltár magába foglalja az erdélyi katolikus örmények teljes levéltári anyagát, a levéltárakban kutatók munkáját kívánja könnyíteni, és egyben a történetírást szolgálni, magyar, román és angol nyelven. (részlet dr. Jakubinyi György előszavából)
Bodurian János: Vörös Hold
A Nagy háborúban kiontott vérből, melynek legnagyobb része örmény volt, tavak lettek, azt a vörös színt tükrözte vissza a hold.
És én, kedves olvasóm, a Nagy háború ideje alatt valóban megtörtént, egy pár epizódot fogok elbeszélni, melynek a vörös hold volt a szemtanúja.
Kovács Bálint: Örmények Erdélyben (A 17. századi betelepedéstől a 20. századig) (tanulmány)
Örmények a Kárpát-medencében már a középkor óta ismertek, e terület alkotmányjogi változásai, a helyi társadalom sokszínűsége az örmények történetét, nyelvét, kultúráját sok irányból befolyásolta. Tanulmányunk a levéltárban kutatónak kíván segíteni.