Dr. Hovhannesian Eghia: Hazai Örmények a nemzet szolgálatában

Szerző / szerkesztő: Dr. Hovhannesian Eghia
Megjelenés: Kalántai Nyomda, 1940
Kiegészítő információk: (146 p.)
ISBN / ISSN:
Letölthető anyagok: MOT_B060_DSZ_HazaiOrmenyekANemzetSzolgalataban

Ismerkedéseim során több Ízben kérdezték tőlem, vajjon az örmény nyelv nem hasonlít-e a török nyelvhez, vajjon az örmények nem mohamedánok-e és hogy mi igaz abból, hogy egy örmény felér öt zsidóval, egy görög pedig öt örménnyel és igy tovább.

Sokszor úgy éreztem magam, mint Montesquieu Lettres Persanes-jában az a bizonyos perzsa, akit a párisiak bámulnak és csodálkozva kérdik tőle : „Monsieur, Vous êtes persan?”

A feltett kérdésekre a válaszom csak az lehetett, hogy az örmény keresztény egyház immár több mint ezerhétszáz éves, hogy az örmény nyelv a legtisztább indogermán nyelvek csoportjához tartozik és hogy az örménységnek a zsidósággal való bármilyen összehasonlitását minden örmény súlyos sértésnek tekinti. Az ismereteknek gyakran megállapítható hiánya indított engem arra, hogy azt a népcsoportot, amelyhez származásomnál fogva tartozom, közelebbről megismertessem és ennek a feladatnak talán a legjobban akkor felelek meg, ha ehhez a népcsoporthoz tartozó egyéniségeket mutatok be teljes tárgyilagossággal.

Sohasem csodálkozom azon, ha az egyik, vagy a másik népcsoportot a tőle földrajzilag távol eső népek tagjai nem igen ismerik, de bevallom, felette rosszul esett, amikor az örménység félreismerésében a tudatlanság mellett könnyelműen felületes megítéléssel is találkoztam. Alárendelt irodalmi értékű elbeszélésekben gyakran jelentetik meg egyes, minden tárgyismeretet nélkülöző szerzők az örményt mint fondorlatos kalmárt, akit külsejében és belsejében úgy rajzolnak meg, hogy az olvasóban csak az ilyen embertípusokkal szembeni ellenszenv tud erőre kapni.

Az értékek könnyelmű lerontását, különösen pedig lelkiismeretlen bemocskolását, egy önérzetes népcsoport hosszabb időn át szótlanul nem nézheti, különösen nem Magyarországon, ahol az örmény leszármazás a nemzeti megbízhatóság és az emberi érték szempontjából —- tekintve a multat — egy külön positivumot jelent, nem pedig fogyatékosságot.

Gödöllő, 1940 szeptember havában

a szerző