Erdélyi Örmény Gyökerek Füzetek XVIII. évfolyam (2014) (főszerkesztő: Issekutz Sarolta)

Könyvek, folyóiratok

Szerző / szerkesztő: Issekutz Sarolta
Megjelenés: Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület, 2014
Kiegészítő információk:
ISBN / ISSN:
Letölthető anyagok: MOT_B047_DSZ_Fuzetek2014


Az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület által kiadott havi újság (2015 után kéthavi újság) 1997 óta mutatja be a magyarországi és erdélyi magyarörmények közösségét, kultúráját, történelmét és jelenkori szociális eseményeit. Az újságban megjelenő cikkekből megismerkedhetünk az örmény eredetű családokkal, híres emberekkel, gasztronómiával, kiállításokkal, hitéleti eseményekkel vagy akár irodalmi művekkel. Olvashatunk híreket, tanulmányokat, programfelhívásokat és szomorújelentéseket.

Erdélyi Örmény Gyökerek füzetek 2014. (XVIII. évfolyam) évi tartalomjegyzéke

 

XVIII. évfolyam 203. szám, 2014 január

Szent Khoszrov imája s megemlékezések – Dr. Sasvári László

Szent karácsony ünnepén – Várady Mária

Laudáció Dr. Kovács Bálint (Szongott Kristóf-díj)

Laudáció Dr. Pál Emese (Szongott Kristóf-díj)

Beszámoló az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület 2013. évi működéséről – Issekutz Sarolta

Fővárosi Örmény Klub január 16-i műsora: Dr. Szentpétery Tibor, a fotográfus (dokumentumfilm)

Előadó: Szentpétery Márta; Kegyeleti barangolás (programajánló) – Dr. Szarka György vetítettképes előadása

Tájékoztató a parlamenti, önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választásokról – Issekutz Sarolta

Karácsonyi üdvözlet – Jakubinyi György érsek

Köszönetnyilvánítás – dr. Issekutz Sarolta

Benedek Elek: Újesztendei ének (vers)

1951 karácsonyának szereplői (fotó)

Nem volt még ilyen ünnep Udvarhelyen! – Molnár Melinda

Az Örmények Háza Marosvásárhelyen – Nagy-Bodó Tibor

Petőfi elveszett levelei – Erdélyi Szemmel 2013/36. karácsonyi szám

A neoarmenizmus jövője… – Dr. Sasvári László

Aki, amely, ami… – Murádin László

A lélek kulcsai (Edvard Mirzoján emlékére) – Szilvay Ingrid

A Titanic 13 székely áldozata – Erdély, ma 2013. május 5.

Az erzsébetvárosi Lukácsok – tőzsérekből postamesterek (1. rész) – Gyarmati Béla

Az Olttól a Küküllőig, avagy hogyan lettem botcsinálta erődtemplom-kutató – Kerny Terézia

Jakobovits Miklós festőművész

Jankovics Marcell alkotóművészete Magyar Örökség – Orosz István

Szongott Kristóf-díj oklevél: Dr. Kovács Bálint és Dr. Pál Emese

Felhívás – Erdélyi Örmény Gyökerek Kiadó

Egyházi hírlevél – Ákos atya

Ünnepeljük Gyertyaszentelő Boldogasszonyt Avedik atyával – (a gondnokság)

Zeneagapé 2014-ben, az Örmény Katolikus Plébánián – Szongoth Gábor

Helyreigazítás – Dávid Csaba

Kegyeleti barangolás Isonzó, Doberdó, Júliai-Alpok, Karszt-hegység és a Trieszti-öböl vidékein – Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület programajánlata 2014

Karácsonyi Zeneagapé – Szongoth Gábor

Szentpéteri József Ötvös Iparművészeti Stúdió – Borosnyay Klára

Felhívás – Dr. Puskás Attila

Felhívás: személyi jövedelemadó 1% felajánlása

Szent karácsony ünnepén átadott Szongott Kristóf-díj két boldog tulajdonosa (fotó)

 

XVIII. évfolyam 204. szám, 2014 február

Szent Khoszrov imája s megemlékezések – Dr. Sasvári László

Nagy családi körben emlékeztünk és terveztünk – Béres L. Attila

Fővárosi Örmény Klub február 20-i műsora: Örmény karakterológia a magyar irodalomban, Kali Kinga előadása

Dr. Szentpétery Tibor életéről – Padányi Gulyás Gáborné Szentpétery Márta

Házszentelés az Erdélyi Örmény Gyökerek irodájában – M-ZS

Felhívás – Erdélyi Örmény Gyökerek Kiadó

Két könyv az Örmény Klubban – Simó Márton

Gross Arnold képeit saját tanárai is megvették – NZSA

Magyar Örökég-díjas az EKE

Nagy Elődeink: Merza Gyula, az EKE első krónikása – Dr. Polgárdy Géza

A házszentelés a teológia tükrében – Dr. Puskás Attila

Hollósy Budán – Kis Kornél Iván

Választások 2014 – Tájékoztató a választási jogszabályokról – (Béres)

Választások 2014 – Megkérdeztük dr. Issekutz Sarolta EÖGYKE elnököt

Az erzsébetvárosi Lukácsok – tőzsérekből postamesterek (2., befejező rész) – Gyarmati Béla

Új könyvet írt Jankovics Marcell – (MTI, 2013. szeptember 30.)

Roska Márton és az erdélyi régészet (tegnap és ma) – Bajusz István

Örmények nyomában Kelet-Anatóliában: 7 éj 8 nap – Dr. Puskás Attila

Kegyeleti barangolás Isonzó, Doberdó, Júliai-Alpok, Karszt-hegység és a Trieszti-öböl vidékein – Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület programajánlata 2014

Elhunyt Senkálszky Endre színművész – MTI, Magyar Nemzet Online 2014. január 5.

„Ha tudtok, szegezzetek rá új zászlót!” – Jakab Gábor

Drága Bandi bácsi – Bogdán Zsolt

Szomorújelentés: Keresztes János

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe Avedik Hovaneszján atyával –

Fotók:Kabdebó János és Heim Pál

Zeneagapé az Örmény Katolikus Plébánián – Szongoth Gábor

Lepsénynél még megvolt! – Budavári Örmény Nemzetiségi Önkormányzat meghívója

Felhívás – Dr. Puskás Attila

Felhívás: személyi jövedelemadó 1% felajánlása

Avedik Hovaneszján atya ünnepélyes örmény katolikus szentmisét mutatott be – Fotó: Kabdebó János

 

XVIII. évfolyam 205. szám, 2014 március

Szent Khoszrov imája s megemlékezések – Dr. Sasvári László

Ön mit gondol: milyenek az örmények? – Béres L. Attila

Történelmi távlatban a magyarországi örmények – Dr. Sasvári László

A kínai naptár – M

Honvágy (novella) – Hracsja Kocsar

Retezár család krónikája (5. rész) Govrik– Kovrik család – Retezár Péter

Az Ararát népe – Hankó Ildikó

Felhívás – Erdélyi Örmény Gyökerek Kiadó

Választások 2014 – Tájékoztató a választási jogszabályokról – (Béres)

Választások 2014 – Megkérdeztük dr. Issekutz Sarolta EÖGYKE elnököt

Mátyássy László: Mária Anya bronzszobor a Budai Vár fokán

Az erzsébetvárosi Lukácsok aranybányái (1. rész) – Gyarmati Béla

100 éve született Dávid Antal regényíró – Székely Hírmondó

Dr. Kabdebó Lóránt prof. emeritus, irodalomtörténész: Epizódok a XX. századi irodalom történetéből – M

Örmények Magyarfenesen – Bálintné Kovács Júlia

Lepsénynél még megvolt! – Várady Mária

Nóti Károly, a pesti kabaré virtuóza – Kovács Dezső

Zongoraavató a februári Zeneagapén – GG

Zeneagapé 2014. március 2-án: Vörösváry Márton ifjú hegedű- és zongoraművész

Zeneagapé az Örmény Katolikus Plébánián – Szongoth Gábor

Eltávozott Senkálszky Endre (1914–2014) – Kovács Eszter

Fővárosi Örmény Klub (március 20.) Dr. Sáska László természetbúvár – Kubassek János vetítettképes előadása

Gyulai Líviusz székesfehérvári kiállítási meghívó

Egyházi Hírlevél: Nagyböjt–Húsvét – Fülöp Ákos adminisztrátor

Felhívás – Dr. Puskás Attila

Felhívás: személyi jövedelemadó 1% felajánlása

A Budavári Örmény Nemzetiségi Önkormányzat farsangi rendezvényének színészei (fotó)

 

 

XVIII. évfolyam 206. szám, 2014 április

Szent Khoszrov imája s megemlékezések – Dr. Sasvári László

Az utókor kései tisztelgése Sáska László előtt – Béres L. Attila

Fővárosi Örmény Klub (április 17.) „Ezeregytornyú Ani” – Pettendi Szabó Péter és

Horváth Zoltán György vetítettképes előadása

Sáska László, orvos, természetbúvár, Afrika magyar csodadoktora – Dr. Kubassek János

Sáska László (Nagyenyed, 1890. szeptember 26. – Arusha, Tanzánia, 1978. november 8.) – Wikipedia

Afrika óriásmadarai – részlet Sáska László: Életem Afrika című könyvéből

Nemzetiségi választások 2014 őszén – dr. Issekutz Sarolta

Koszorúzás a nemzeti ünnepen (fotó)

Díjazottjaink: Kobzos Kiss Tamás, Gudenus János József

Voith Ági Jászai Mari-díjas, érdemes művész az ünnepelt – A magyarörmény közösség

1848–49-re emlékeztek az Orlay utcában (fotó)

Farsangi örmény bál Székelyudvarhelyen – Szálasy Ferenc

Örményország. Egy négyezer éves nép örök megosztottságban – Kempler Szonja

Mitől örmény az örmény? Örmény-magyar rokonságelmélet és a legrégebbi nyomtatvány – Rácz Tímea

Helyreigazítás (Hollósy Budán) – Szerkesztőség

Bodor Ádám Kossuth-díjas erdélyi magyar író – Tallózta Bálintné Kovács Júlia

Bodor Ádám: Téli napok (novella részlet)

Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület pénzügyi beszámoló 2013 – Issekutz Sarolta

Székelyföldi körúton Áder János magyar államfő – Bartos Lóránt, Kömény Kamilla, Pethő Melánia, Gy. Turoczki Emese

Áder János köztársasági elnök látogatása Gyergyószentmiklóson – fotók a Gyergyói Kisújságból. Tallózta Bálintné Kovács Júlia

Az erzsébetvárosi Lukácsok aranybányái (2., befejező rész) – Gyarmati Béla

Kriszdosz Hárjáv, hájráv i merelóc! – Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

Húsvét ünnepe közeleg – Fülöp Ákos adminisztrátor

Húsvéti híradás – Túrmezei Erzsébet verse

Hollósy József (1860–1898) – Mireisz László

Karácsonyi Péterre emlékeztek – nagykároly.ro 2013. 03. 25.

Örmény vonatkozású utazási emlékek Szingapúrból – Karácsony Károly

Megint helyesbítés – Dávid Csaba

Sok örmény étel törökként vált ismertté Európában – Új Szó: Ízvilág 2008. április 5.

Márciusi zeneagapé – Kátainé Szilvay Ingrid

5 évvel ezelőtt – emlékezés Lászlóffy Aladár költőre – I. S.

Legbelső tájkép – Lászlóffy Aladár verse

Helyreigazítás (Lepsénynél még megvolt)

Felhívás – Dr. Puskás Attila

Felhívás: személyi jövedelemadó 1% felajánlása

Gyergyói szokás: friss kenyér az Isten hozta mellé (fotó)

 

XVIII. évfolyam 207. szám, 2014 május

Szent Khoszrov imája s megemlékezések – Dr. Sasvári László

A legősibb keresztény építészet és magyar analógiái – Béres L. Attila

Franciahon kastélyától a mohorai szenespincéig – képek a Sáska család hányattatásaiból

Harth Tamás: Sáska Edit emlékére (részlet)

Beharangozó új, tervezett sorozatomhoz – Bálintné Kovács Júlia

Isaszeg, ahol orvos volt, így emlékezik Dr. Sáska Lászlóra – Sulinet Függelék

Az arushai doktor – Dr. Sáska László – Cseke Gábor

Örmény családok Marosvásárhelyen 1848 előtt (Melléklet – 1. rész) – Pál-Antal Sándor

Szentháromság-templom (Örmény Nagytemplom), Szamosújvár (1. rész) – Pál Emese

Tavasz a télben – Urmánczy Losonci Lilla festőművész kiállítása – M

Zeneagapé az örmény katolikus templomban: Várallyay Fülöp – Szongoth Gábor

Egyházi hírlevél – Fülöp Ákos adminisztrátor

Örmény Genocídium – Kali Kinga

Magyarörmény kultúra, magyarörmény identitás. Húsz esztendő a II. kerületi örmények szolgálatában c. kiállítás meghívó – Budapest Főv. II. ker. Örmény Önkormányzat

Szeretettel köszöntjük a 75 éves Lászlóffy Csabát – Bertha Zoltán

Lászlóffy Csaba: „Mint szél jöttem, s eltűnök mint a hab” (vers), Hallucináció (vers), Korok (vers)

Szellemi szülővárosom… – Lászlóffy Csaba: Curriculum vitae

Magyar találmány nap – Egy magyar ember egy napja

Fővárosi Örmény Klub (május 15.) A magyar tánc évszázadai – eredeti filmfelvételek az SA archívumából – Novák Ferenc (Tata) koreográfus, rendező, etnográfus előadása

Az erzsébetvárosi Lukácsok és Zalatna – az előzmények (1. rész) – Gyarmati Béla

Gondolatok a gyulai Ladics házról, és a városban lakó valós, vagy csak feltételezett örményekről (1. rész) – Bálintné Kovács Júlia

Magyar-örmények Bánát közéletében a 19. században (1. rész) – Németh Ferenc

Szomorújelentés: özv. Szűcs Gyuláné sz. Maczkó Júlianna

Májusi programok Zuglóban: Zárug László: Az örök fény és az örök igazság –

Diramerján Artin: AZnavour – Zárugné Tancsin Katalin

Felhívás – Dr. Puskás Attila

Felhívás: személyi jövedelemadó 1% felajánlása

Karcsai református templom (fotó)

 

 

XVIII. évfolyam 208. szám, 2014 június

Szent Khoszrov imája s megemlékezések – Dr. Sasvári László

A magyar tánctörténetről – Béres L. Attila

Fővárosi Örmény Klub (június 19.) „Odaadással, tisztelettel és állhatatossággal.”

A Karátsonyi család története – Fogarasy Attila helytörténeti kutató előadása

Nemzetiségi választások 2014 őszén – dr. Issekutz Sarolta

Örmény családok Marosvásárhelyen 1848 előtt (Melléklet – 2., befejező rész) – Pál-Antal Sándor

A II. kerületiek kampánynyitó kiállítása – (Béres)

„Töretlen lelkesedéssel végzik nemes feladatukat” – Schanda Tamás

Magyarörmény kultúra, magyarörmény identitás – Húsz esztendő a II. kerületi örmények szolgálatában – dr. Issekutz Sarolta

kerületi örmények kiállításai 20 év alatt

A Budapest Főváros II. kerületi Örmény Önkormányzat képviselői – Az „Aranycsapat” – Issekutz Sarolta

Egy híján száz éve történt az örmény genocídium – Molnár Melinda

A Vörös Hold máig kísért – Bakó Zoltán

A török miniszterelnök bocsánatot kért Örményországtól – (NOL, 2014. 04. 23.)

Rilke-ősbemutató Marosvásárhelyen – Antal Erika

Mariam Kharratján a zongoránál – Szilvay Ingrid

Szentháromság-templom (Örmény Nagytemplom), Szamosújvár (2. rész) – Pál Emese

Az erzsébetvárosi Lukácsok és Zalatna – az előzmények (2. rész) – Gyarmati Béla

Akik igazságban hallatták szavukat … Emléktábla Karácsonyi Istvánnak – Balta János

Híres örmény tudósok és feltalálók – K. Nagy Botond

Meghívó: Ízek utcája – dr. Issekutz Sarolta

Magyar-örmények Bánát közéletében a 19. században (2. rész) – Németh Ferenc

Helyreigazítás – Dobó Attila

Buslig Lajos (1934 –2013) – Dr. Gerőffy Ferencz

Szomorújelentés: Szilágyi Lőrinc

Szilágyi Lőrinc pap (Gyergyó) búcsúztatója – Magyari Sáska Zsolt

Az örmény katolikus lelkészség hírei 2014 nyarára – Fülöp Ákos adminisztrátor

Gondolatok a gyulai Ladics házról, és a városban lakó valós, vagy csak feltételezett

örményekről (2., befejező rész) – Bálintné Kovács Júlia

Telt ház előtt mutatta be Zuglóban az URARTU Örmény Színház Diramerján Artin:

AZnavour című darabját (fotó)

 

XVIII. évfolyam 209–210. szám, 2014 július–augusztus

Szent Khoszrov imája s megemlékezések – Dr. Sasvári László

Felelevenített Karátsonyi örökség – Béres L. Attila

Fővárosi Örmény Klub (július 17.) Film Kabdebó Tamás író, költő, műfordítóról és megzenésített versei – Bevezetőt mond: Kabdebó János

A Karátsonyi család története (1. rész) – Fogarasy Attila

A II. kerület lakói nagyon szeretik az örmény ízeket – dr. Issekutz Sarolta

Zárug László: Az örök fény és Az örök igazság c. verseskötetének bemutatása – Zárugné Tancsin Katalin

Dr. Erdő Péter az Orlayban (fotó)

Egy népfaj pusztulása – Dr. Bányai Elemér

Világosító sz. Gergely vértanuságának keresztútja (V.) – Ávedik Lukács

Milyen a véletlen – M

Erdő Péter bíboros ünnepi szentmiséje az örményeknél – (Béres)

Erdő Péter bíboros úr 2014. június 21-22-én hivatalos látogatást tett… – Fülöp Ákos

Szentbeszéd Úrnapján („A”év) – Erdő Péter

Köszönetnyilvánítás – dr. Issekutz Sarolta

Az erzsébetvárosi Lukácsok és Zalatna (3. rész) – Gyarmati Béla

Szent Khoszrov imája s megemlékezések – Dr. Sasvári László

Egy örmény: hét zsidó – Kali Kinga

Szentháromság-templom (Örmény Nagytemplom), Szamosújvár (3., befejező rész) – Pál Emese

Magyar-örmények Bánát közéletében a 19. században (3. rész) – Németh Ferenc

Gyergyóalfalutól Mindszentig és tovább… – Bálintné Kovács Júlia

Örménymagyarokat tüntettek ki Erdélyben – Bálintné Kovács Júlia

Laudáció Dr. T. Veress Éva kitüntetése alkalmából –Dr. Csávossy György

Húsz év a kerületi örmények szolgálatában – P. ZS.

Olvasói levelek (Gazdovits Miklós és Dr. Kabdebó Lóránt)

Nemzetiségi választások – dr. Issekutz Sarolta

Életem második zarándoklata (1. rész) – Bálintné Kovács Júlia

Fővárosi Örmény Klub (augusztus 21.) Csiki Gergely, a drámaíró – Ingyenélők – társadalmi dráma (film, 1979)

Zeneagapé: új, fiatal művészek mutatkoztak be – Zakariás Antal Dirán

Elhunyt Dr. Bárányi Ildikó Mária – A Máltai Segélyszolgálat temesvári fiókszervezete

Baráti részvét Bátyámnak és Családjának – Gaur János

Roska Tamás visszaadta lelkét Teremtőjének – (Magyar Kurír)

Egyházi Hírek nyárra – Szerkesztőség

Dr. Erdő Péter bíboros szentmiséje az Orlay utcában (fotó)

Dr. Erdő Péter bíboros úr ünnepi szentmiséje az örmény katolikus templomban (fotó)

 

XVIII. évfolyam 211. szám, 2014 szeptember

Szent Khoszrov imája s megemlékezések – Dr. Sasvári László

Kánikulai történet: Kabdebó Tamás – Béres L. Attila

Memento libertatem – Kabdebó Tamás verse

A Választások előtt Csiky is üzent – Béres L. Attila

Csiky Gergely – I. S.

Főpásztori vizitáció az Örmény Katolikus Személyi Plébánián – (Magyar Kurír)

Homília – Világosító Szent Gergely ünnepe – Küsmödi Attila

Könyvbemutató Désen – Kovrig Annamária

„Becsületet szereztél az örmény névnek” – Dr. Sasvári László

Meghívó szeptember 28-ra, Fogolykiváltó Boldogasszony búcsújára – Fülöp Ákos

Erzsébetvárosi- és szamosújvári búcsú, 2014 – (képgaléria)

Bodor Ferencz és Zakariás Antal szerepe 1848/49-ben – Dr. Száva Tibor-Sándor

A Karátsonyi család története (2. rész) – Fogarasy Attila

Október 12. napjára kitűzték az önkormányzati és nemzetiségi választásokat – dr. Issekutz Sarolta

Az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület 2014. évi örmény nemzetiségi önkormányzati választás képviselőjelölti listája – Budapesten

Magyarörmény irodalom – Dávid Csaba

Magyar-örmények Bánát közéletében a 19. században (4., befejező rész) – Németh Ferenc

Harc és győzelem a törökök felett – VM

Örmény arcképek – Lukács Dávid – Gyarmati Béla

Életem második zarándoklata (2., rendhagyó rész) – Bálintné Kovács Júlia

Meghívó a gyergyószentmiklósi IV. Örmény Művészeti Fesztiválra – Kulcsár László

„A hazáért mindenkor, mindenre kész vagyok” Ittebei és eleméri Kiss József hadnagy, vadászrepülő (1. rész) – Moravcsek Mária

Fővárosi Örmény Klub (szeptember 18.) Bemutatjuk legújabb könyveinket – Alexa

Károly: Távol Araráttól… A magyarörmény irodalom, Dávid Csaba: …

Azonképpen itt a földön is…, Balázs-Bécsi Attila: Szamosújvári örökség

Nyilvánosan látogatható lesz az Örmény Katolikus Lelkészség múzeuma

A kezdődő munkaév kapcsán – Fülöp Ákos

Szomorújelentés: Botár Edit született Furdek Lujza

Szomorújelentés: Csíksomlyói Csiky Csaba László

Szomorújelentés: Dr. Patrubány Miklós

Szomorújelentés: Dr. Bokross Béláné született Issekutz Sarolta – dr. Issekutz Sarolta

Meghívó: szeptember 22-én az Aradi Vértanúkra emlékezünk – dr. Issekutz Sarolta

 

XVIII. évfolyam 212. szám, 2014 október

Szent Khoszrov imája s megemlékezések – Dr. Sasvári László

Múltunkat őrző könyvek – Béres L. Attila

Fővárosi Örmény Klub (október. 16.) Választások után dr. Issekutz Sarolta – Bemutatkoznak képviselőink Bajusz, Ödön meg a többiek – a legendás Pongrátz család

(Megemlékezés 1956. október 23-áról) – Moderátor: Várady Mária

Emlékezés és remény – Daczó Katalin

Requiem egy tábornokért – Budai Merza Pál

Örmény Művészeti Fesztivál Gyergyószentmiklóson – (Erdély.ma – 2014. szept. 9.)

Emlékfal a világháborús hősöknek – Pethő Melánia

Terítéken az örmény kultúra és gasztronómia – Baricz Tamás Imola

Erdélyi örménymagyar meghurcoltak, elítéltek, hősök és mártírok (1. rész) – Bálintné Kovács Júlia

…fényleni fognak, mint a csillagok – Balta János

Örmény arcképek (2. rész) – Begidsán Katalin – Gyarmati Béla

Közös égbolt alatt – (Baratsag.hu – 2014. 09. 18.)

Mi is ott voltunk – dr. Issekutz Sarolta

Örmény nemzetiségi választás 2014. október 12-én

Az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület 2014. október 12-i örmény nemzetiségi önkormányzati választás képviselőjelölti listája – Budapesten egyéni képviselőjelöltjeink – dr. Issekutz Sarolta

Az EÖGYKE Fővárosi listája – dr. Issekutz Sarolta

Az EÖGYKE Országos listája – dr. Issekutz Sarolta

Az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület közleménye az Országos Örmény Önkormányzat tájékoztatójára – dr. Issekutz Sarolta

A magyarörmények legfontosabb megemlékező napja – (Béres)

Devich Benedek, Várallyay Fülöp, Oláh Krisztián, Vörösváry Márton ifjú hegedű- és zongoraművész, Vörösváry Ibolya ifjú hegedű- és brácsaművész – I. S.

Zeneagapé – Szongoth Gábor

Nyilvánosan látogatható lesz az Örmény Katolikus Lelkészség múzeuma

A Karátsonyi család története (3., befejező rész) – Fogarasy Attila

Emlékképek a nagy Háborúról V. – Magyarörmény hősök emléke – Daczó Katalin

Szenttamássy Katalin – Magyar Nemzet Olvasói levelek 2014. szept. 12.

„A hazáért mindenkor, mindenre kész vagyok” Ittebei és eleméri Kiss József hadnagy, vadászrepülő (2. rész) – Moravcsek Mária

Kegyeleti barangolás Isonzó, Doberdó, Júliai-Alpok, Karszt-hegység és a Trieszti- öböl vidékein – 2014. július 27–augusztus 1. (1. rész) – Dr. Szennyessy Judit

Szentpéteri József Ötvös Iparművészeti Stúdió felhívása – Borosnyay Klára

Zarándokúton Szent Lázár-szigetén (Fotó)

 

XVIII. évfolyam 213. szám, 2014 november

Szent Khoszrov imája s megemlékezések – Dr. Sasvári László

Idővel minden megszépülhet – Béres L. Attila

Kozma Simon kiállítás megnyitóján (2014. aug. 28.) – Székely András Bertalan

Választások Utáni elnöki értékelés és beszámoló – dr. Issekutz Sarolta

Az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület mandátumhoz jutott örmény nemzetiségi önkormányzati képviselői, elnökei – EÖGYKE elnök

Zeneagapé – Szongoth Gábor

Nyilvánosan látogatható az Örmény Katolikus Lelkészség múzeuma

Az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület az örmény kultúra szolgálatában (2010–2014) – dr. Issekutz Sarolta

A 110 éve született Zakariás Antal szerepe 1848/49-ben – Dr. Száva Tibor Sándor

Örmény arcképek (3. rész) – Lukács Róza és Woyciechowski József – Gyarmati Béla

Könyvajánló – Kovács Bálint

„Én egy reinkarnálódó személy vagyok” – Laik Eszter

Erdélyi örménymagyar meghurcoltak, elítéltek, hősök és mártírok (2. rész) – Bálintné Kovács Júlia

A „Merzs-napló”-hoz – Dr. Sasvári László

Önszerveződő erdélyi nemzetiségek – Bakó Zoltán

„A hazáért mindenkor, mindenre kész vagyok” Ittebei és eleméri Kiss József hadnagy, vadászrepülő (3. rész) – Moravcsek Mária

Megjelenik Zárug Zita és Harkányi Árpád falinaptára (hirdetés)

Kegyeleti barangolás Isonzó, Doberdó, Júliai-Alpok, Karszt-hegység és a Trieszti- öböl vidékein – 2014. július 27–augusztus 1. (2. rész) – Dr. Szennyessy Judit

Fővárosi Örmény Klub (november 20): Szarka György vetítettképes beszámolója és Alexa Károly: Távol Araráttól… könyvbemutatója

Szomorújelentés: Flórián Antal

Szomorújelentés: Szenkovits Mihály

Szomorújelentés: Fákó István

Szomorújelentés: vizmai Lukács Aladár

Szomorújelentés: Dávid Csaba

Kiss Ferenc történész emlékére – Prof. Constantin Albinetz

Árulás arcai – Szil-Vay Ingrid verse

Corvin közi koszorúzás (Fotó)

 

XVIII. évfolyam 214. szám, 2014 december

Szent Khoszrov imája s megemlékezések Dr. Sasvári László

Túra- és kultúra- programválogatás Béres L. Attila

Távol az Araráttól… A magyarörmény irodalom

Kegyeleti barangolás Isonzó, Doberdó, Júliai-Alpok, Karszt-hegység és a Trieszti öböl vidékein – 2014. július 27–augusztus 1. (3., befejező rész) – Dr. Szennyessy Judit

Kegyeleti barangolás Szennyessy Judit verse

„A hazáért mindenkor, mindenre kész vagyok” Ittebei és eleméri Kiss József hadnagy, vadászrepülő (4., befejező rész) – Moravcsek Mária

Zeneagapé – Szongoth Gábor

Kolozsvári Magyar Napok: Az erdélyi örmények szerepe abban, hogy Kolozsvár Kincses legyen dr. Bulbuk Márton-István

Mise időpontváltozás – Fülöp Ákos

A gyergyószentmiklósi kompánia és a Mercantile Fórum: az örmény önkormányzatiság alapintézménye (1. rész) Prof. Dr. Garda Dezső

Átadták a Nemzet Művésze díjakat – (MTI – 2014. 11. 17.) – részlet

Legemlékezetesebb karácsonyom Tarján Tamás

December 15-ig tárlatvezetéssel látogatható Zakariás Antal Dirán

Örmény arcképek (4. rész) – vizmai Lukács Ignác és Koronghy Hermina – Gyarmati Béla

Erdélyi örménymagyar meghurcoltak, elítéltek, hősök és mártírok (3. rész) – Bálintné Kovács Júlia

Flórián Antalra emlékezünk – Dr. Tóth Rózsa

Flórián Antaltól búcsúztunk – B.

Flórián Antal – (EÖGYKE)

Dávid Csaba – Megjelent: Távol az Araráttól…A magyarörmény irodalom (szerkesztette:

Alexa Károly, Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület – 2014 Budapest)

Szomorújelentés: Párizs Egonné született Zakariás Klára Margit

Erdélyi Örményi Gyökerek füzetek 2014. (XVIII. évfolyam) évi tartalomjegyzéke

A Fővárosi Örmény Klub 2014. évi műsorai

A Fővárosi Örmény Klub (december 19.): Beszámoló az Erdélyi Örmény Gyökerek

Kulturális Egyesület 2014 évi működéséről. Előadó: dr. Issekutz Sarolta, A 2014 évi Szongott Kristóf-díj átadása, A Kecskés-Együttes ünnepi műsora, Közreműködik:

Kátainé Szilvay Ingrid

Shnorhavor szurp znunt jév, Nor Tari! Áldott Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánunk!

Partnereink és támogatóink

 

KONTAKT
Erdélyi Örmény Kulturális Egyesület
Iroda: 1015 Budapest, Donáti u. 7/a
Postacím: 1251 Budapest, Pf. 70.
Telefon / Fax: 36/1/201-1011
magyar.ormeny@t-online.hu

Amennyiben kérdése lenne az itt olvasott tartalmakkal kapcsolatban, vagy információi vannak örmény vonatkozású történelmi vagy kulturális tényekről, kérjük írjon nekünk e-mailben a magyar.ormeny@t-online.hu címre. Köszönjük!

Copyright @ Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület 2018 Minden jog védve!