Bálintné Kovács Júlia: Örmény szertartású és örmény gyökerű római katolikus papok Erdélyben

Szerző / szerkesztő: Bálintné Kovács Júlia
Megjelenés: Erdélyi Örmény Gyökerek Füzetek 2009. december - 2013. szeptember
Kiegészítő információk: 2009-2013
ISBN / ISSN:

A cikksorozat előszava:

Nagy örömmel vettem kézbe Ferenczi Sándor könyvét, A gyulafehérvári (erdélyi)főegyházmegye történeti papi névtárát, amelyre atyai barátom, a Medgyesen élő Harai Pál tiszteletbeli kanonok hívta fel a fi gyelmemet. A könyv 2009-ben jelent meg a Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék

Könyvkiadója és a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület közös  kiadványaként. Nemcsak a könyv gondozói között akadtam örmény gyökerű ismerősökre (lektor Marton József, az egyik felelős szerkesztő Bodó Márta, korrektúra Szenkovics Enikő), de amint beleolvastam, a papok között is számos olyan adatra bukkantam, amely bizonyossá tette azt, amit eddig csak sejtettem, hogy tudniillik az örménymagyarok közül sokkal többen választották a papi hivatást, állottak az egyház szolgálatában, mint ahányukat eddigi ismereteink alapján számon tartottunk.

És az említett 478 oldalas könyv csak a papokról szól, a szerzetesekről nem!

Jakubinyi György előszavából: „A címben főegyházmegyei papságról van szó. Az egyházjog szerint kétféle papság létezik: az egyházmegyés (régen világinak nevezték) és a szerzetespapság. Jelen kötet a címe szerint csak az egyházmegyés papok névtárát hozza. A főegyházmegyénkben egykor és most működő szerzetespapok (elsősorban ferencesek, jezsuiták, piaristák stb.) már nem fértek a keretbe, mert egy hasonlóan terjedelmes kötetet tenne ki a névtáruk. Ennek az összeállítása a jövő feladata marad.

A cím azt is meghatározza, hogy csak az erdélyi (1932-től gyulafehérvári) egyházmegye (1991-től főegyházmegye) egyházmegyés papjainak adatait közli.

Köszönjük a szerzőnek, hogy többrétű elfoglaltsága mellett felvállalta milleneumunk és papságunk tiszteletére ennek a terjedelmes műnek a  megalkotását. A kötet célja éppen ez volt: emlékezzünk paptestvéreinkre, „akik előttünk jártak”, és ismerjük meg jobban egymást is, akik az Úr Jézus hívását az ő kegyelméből az erdélyi papságban követtük ebben a szenvedéssel és reménnyel teli korunkban, amelyet sohasem hagy el a gondviselő Isten.

Gyulafehérvár, 2009. január 11-én

Urunk megkeresztelkedése ünnepén.”

Ebben a most induló sorozatban a szóban forgó könyv II. részéből fogok idézni, amelyben az egyházmegye papjait 1556-tól sorolja fel a szerző. Előre bocsátom, hogy szubjektív leszek a személyek kiválasztásában. Ha a név, vagy a születési hely azt sugallja, hogy örmény gyökerű lehet az illető, közölni fogom az adatait, hátha a család valamelyik késői leszármazottja felfedezi benne rokonát.

Ha valamilyen más kiadványban is találok az illetőkre, vagy más örmény papokra vonatkozó feljegyzést, azzal kiegészítem az ismertetést, de nem számozom meg őket, hanem dőlt betűkkel jelölöm ezeket a részeket.

Előre elnézést kérek az esetleges tévedésekért, de gondoljuk csak meg, hányan azért maradnak ki ebből a „számbavételből”, csak azért, mert anyai ágon örmény gyökerűek, tehát nevük nem árulhatja el „hovatartozásukat”. Összességükben tehát biztosan többen vannak, mint ahányat én ezzel a számmal kezdődően felsorolok. Szándékom alátámasztására Garda Dezső kitűnő munkájából a Gyergyói Örmények Könyvé-ből idézek:

„A gyergyószentmiklósi örménységet lelkileg és tudatilag az örmény katolikus egyház fogta össze. A közösség számára nem volt mindegy papjainak kiléte, hogy ezek miként szolgálják a közösséget? Ilyen körülmények között a plébános választásoknál a gyergyószentmiklósi örménység mindig a legjobb papokat szerette volna Gyergyószentmiklósra vonzani. Az örmény közösség tehát mind erkölcsileg, mind anyagilag gondoskodott papjairól”. Az ebben a városban működő papokról a kiegészítéseket mind Garda Dezsőtől veszem át.

Meggyőződésem, hogy akit ez a közösség elfogadott papjának, és akinek a neve is sugallja örménységét, azoknak kellett lenniük örmény gyökereiknek is!